Történetek

1.fejezet

-Köszönöm - mondta Rebeka a költöztetőknek, akik felhozták az üres ablaktalan szobába azt a két bútorát, amit sikerült elhoznia a Péterrel közös albérletükből.

-Az a fasz - gondolta mérgesen - a szeme se rebbent, amikor felajánlottam, hogy majd én elmegyek, hogy dughassa nyugodtan az új picsáját... pedig én találtam azt a helyet is, olyan jó áron... és nem volt ekkora gané mint ez itt - nézett körbe elkeseredetten.

Ledobta magát a becsomagolt ágyra, amitől a papír hangos jajjdulással fölszakadt. Jó volt ez a hang: magához
tértette. Leszedte róla a csomagolást, aztán a szekrényről is. Együtt vették őket Petivel, de úgy gondolta, hogy ez jár neki, ha már ennyire kibaszott vele a fiú.

Kinyitotta a szekrényajtót, hogy bepakolhassa a ruháit, de a tükrében megpillantotta a háta mögötti polcot. Ezt
eddig észre sem vette, annyira magába volt roskadva. A polcon könyvek sorakoztak - matematika, fizika. A polc szélén érmek, meg egy nyakkendő lógott. Az egész azt a hatást keltette, hogy már lakja valaki a szobát. És amint
elhúzta a szoba végében húzódó függönyt, meg is bizonyosodott róla: A függöny ugyanis tulajdonképpen ketté osztotta a szobát egy nagyobb meg egy kisebb részre.

Rebeka kezdett bosszús lenni: a hirdetésben egyáltalán nem volt szó semmiféle szobatársról. Ráadásul, minden
jel arra utal, hogy fiú, és övé a szoba nagyobb része... De milyen szépen berendezkedett!

Elhatározta, hogy szól egy-két keresetlen szót a főbérlőnek odalent, de amikor megpördült egy szemtelenül vigyorgó
sráccal találta magát szemben.

-Hát te aztán jól betörtél hozzám - huppant az ágyára - Gábor vagyok, gondolom te vagy az új szobatársam... a fejedből ítélve nem számítottál rám. Már annyiszor mondtam Albert bácsinak, hogy írjon bele a szoba leírásába, mint állandó bútordarabot, de mindig azzal érvel, hogy ez tulajdonképpen két külön szoba.

Gábor egész monológja alatt nem hagyta abba a vigyorgást. Rebekát ez kicsit bosszantotta, de végülis inkább
kezdett örülni, hogy nem lesz egedül, és barátságos szobatársat kapott... aki ráadásul elég helyes is...

Megrázta a fejét, hogy elhessegesse az utóbbi gondolatot:

-Rebeka vagyok.

Nem sokára arra eszmélt, hogy sírva meséli Gábornak a Péterrel kapcsolatos sérelmeit, a fiú pedig a hátát
simogatva hallgatja... és utána már csak a kézre tudott koncentrálni.

-Milyen meleg - gondolta - valóban ilyen rendes?

Felnézett Gáborra és megdöbbenve
látta a szemében a fájdalmának tükörképét... - ő is azt érzi amit én? - hagyta abba
a szipogást.

-Sajnálom, hogy a problémáimmal terhellek.

-Semmi baj. Ritkán kapok ilyen szép szobatársat, kíváncsi voltam, miért költöztél ilyen helyre... főleg év közben, gondoltam, hogy nem lesz szép sztori. Amúgy is jó végre női hangot hallani. - Mosolygott Gábor.

-Hát ezt meg hogy érted? - furcsállta Rebeka a fiú különös kijelentését.

-Általában fiúk jönnek ide lakni, de hamar el is költöznek... Nem tagadom, lehet, hogy van egy kis részem a távozásukban. - nevetett Gábor

A nevetés átragadt Rebekára is. Megnyugtató volt a vidám fiú társasága.

-Mégis mivel üldözöd el őket - kérdezte

-Hát, talán a fergeteges humorom az oka... - vigyorgott össze a lánnyal

-Amúgy te is egyetemista vagy? - nézett körbe Rebeka

-Az voltam.

-Éés?

-És nem mentem be a vizsgáimra.

-Miért? - Csodálkozott a lány

-Nos... ha éppen tudni akarod, egy lány miatt, aki itt lakott. - Gábor már nem nevetett

Rebeka a szemébe nézve valami hihetetlenül mély fájdalmat látott, meg haragot... azzal rokont, ami akkor ült a szemében, amikor Péterről mesélt neki.

-Milyen kifejező szemei vannak - gondolta Rebeka - csak az őszinte embereknek lehet ilyen. - ösztönösen megcsókolta a fiút.

Gábor meglepődve ugyan, de mohónvisszacsókolta. Rebeka az ágyra döntötte és csókolta tovább. Érezte, ahogy a
fiú karja egyre erősebben körülfonja, ahogy a mellkasához ér a bőre az izmai megfeszülnek... Azonban a következő pillanatban a fiú eltolta magától.

-Ezt nekem nem szabad - mondta komolyan Gábor, inkább magának, mint Rebekának - Nem szeghetem meg a szabályokat.

Rebeka vörös arccal gyorsan felugrott:

-igen... persze... bocsánat.

Átvágtatott a lakrészébe, onnan pedig a fürdőbe, hogy lehűtse az arcát.

- Mit gondolhat rólam... hülye! hülye! Mégis mit hittem?! Mi ütött belém, hogy gy rámásztam egy vadidegenre? Aztán meg mint egy idióta kirohanok... Szép! gratulálok... ez okos volt. - markolta a mosdókagylót.

Hirtelen megakadt a szeme egy hirdetésen a lába alatt, egy csomó újságpapíron taposott. Gábor képe volt
rajta:

-Eltűnt személy?

Visszaviharzott a szobába:

-Hát ez meg mégis mi? - szegezte a kérdést a fiúnak

Gábor az ágyon ült, amint meglátta Rebekát lehajtotta a fejét:

-Szóval megtaláltad... tartottam tőle, hogy így lesz. Albert bácsi mindig elintézi...

Rebeka közben tovább nézegette az újságokat.

"Még mindig nem találják a rendőrök a 24 éves egyetemistát."

-Mikoriak ezek egyáltalán?

Az újságok széle szakadozott, szamárfüles volt, de azért az egyikről sikerült leolvasnia a dátumot:

-92? ... Hogy mi? 20 éve?

Gábor képe éppúgy vigyorgott rá az újságból, mint amikor a szobában először meglátta.

-Mi vagy te? - hátrált megrökönyödve Rebeka

-Kérlek, ne sikíts! - könyörgött a fiú - azt nem bírom elviselni... a legrosszabb az egészben, hogy félnek tőlem... Csak Albert bácsi nem. Ő már megszokott, sőt azt hiszem meg is kedvelt kicsit, azért nem hagyott még fel ezzel az albérlőkereséssel... tudja, milyen egyedül vagyok, meg hogy unatkozom... nem hagyhatom el a szobát. Mióta meghaltam, így van ez.

Rebekának már rég földbegyökerezett a lába, most annyira összeszedte az erejét, hogy sikerült leülnie az ágyra.

-Egy hullával smároltam - nevetett erőltetetten - szóval szellem vagy?

-Olyasmi... - húzta el a fiú a száját - Egyezséget kötöttem odafönt, hogy visszajöhessek megbosszulni a halálom, két lelket küldve a pokolra halál angyal lehettem volna, de végül nem sikerült, és inkább itt maradtam... nem lenne kellemes, amit a szerződés felrúgásáért kapnék ha visszavinnének mégis. Ezért utastottalak vissza: ha élőkkel érintkezem felfigyelhetnek rám. Sajnálom, ha megbántottalak.

-És mégis hogy haltál meg?

-Éreztem, hogy muszáj lesz erről is beszélnem - hajtotta le a fejét Gábor - Szerelmes voltam. Anettel itt laktunk. Kihasznált. Akkoriban örököltem egy kisebb vagyont.... Anettnek az az ötlete támadt, hogy házasodjunk össze... Boldog voltam, és ostoba. Nem hittem, hogy a pénz miatt csinálja... ahogy azt sem, hogy másba szerelmes. Még az esküvőnk estéjén álmomban megöltek. Mikor fönt szembesítettek a tényekkel, megkötöttem a szerződést... de itt lent
megtudtam, hogy Anett terhes... még az is lehet, hogy enyém volt a baba... legalábbis sokat veszekedtek erről... nem bírtam megtenni. Inkább elüldöztem őket a házból.

Rebeka nézte, ahogy a szellemfiú arcán legördül egy könnycsepp. A keze önkéntelenül ölelésre lendült, félúton
megállt, majd kis gondolkodás után mégis befejezte útját. Úgy érezte, magát a Szomorúságot öleli.