Összeolvadás

Szereplők:

• Festő
• Kék paca
• Piros paca
• Lila paca

Festőállvány bal
oldalt, rajta kifeszített vászon, a Festő áll előtte, elgondolkozva dudorászik, mellette asztal. A háttér egy nagy fehér kifeszített vászon. Festő méreget, kevergeti a kék festéket:

Festő: Nem jó! Nem jó!... Valahogy nem illik ide.

Leteszi, és nekilát a pirosnak. Azzal sincs megelégedve.

Festő: NEM! Nem tökéletes...

Hirtelen mintha eszébe jutna valami: Leteszi az ecseteket az asztalra egymás mellé. Kézbe veszi a vásznat, nézegeti. Leteszi a földre, épp az ecsetek lelógó vége alá. Dudorászva kimegy.

Megjelenik a Kék paca.

Kék paca: /ijedten, álmosan/ - Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Még rémlik: az ecset szálai körülöleltek és
ringattak, míg mély álomba merültem. Olyan szépet álmodtam!... Én voltam maga a megfoghatatlan végtelen...

Megjelenik a Piros paca.

Piros paca: /ujjongva a Kék pacához/ - A mindenségit! Látta ezt? Milyen hirtelen itt termettem! Úgy
ugrottam az ecset végéről, mintha pernye pattant volna. Fantasztikus! Nem gondolja?

Kék paca: /felháborodva/ - Nem gondolom. Volna szíves kicsit arrébb menni? Mindjárt belekönyököl az
oldalamba!

Piros paca: - Hogy fennhordja az orrát! Pedig én sem vagyok alábbvaló szín, mint maga. Sőt! A vér nem válik vízzé, a rét meg milyen unalmas lenne pipacsok nélkül. Menjen távolabb maga!

Kék paca: - Ezt meg mire véljem? Azt állítja, hogy a kék rosszabb szín a pirosnál? Igenis magasabb rangú vagyok a bohócorr színtől. Vagy maga talán hallott már olyat, hogy "királypiros"? Mert én nem!

Piros paca: - Na és aztán! A piros melegséggel tölt el minden szívet. Ha a szerelmet színnel kéne megfogalmazni, akkor engem használnának!

Kék paca: /maga elé gúnyosan/
- Ahogy a poklot is pirossal ábrázolják általában... de nem is olyan nagy a kettő közt a különbség, ha jobban belegondolunk.

Piros paca: /mintha nemhallaná/ - Ezzel igazán nem versenyezhet egy ilyen semmilyen, unalmas szín,
mint maga!

Kék paca: - Már ne is haragudjon, de mindenki kéknek látja az eget, a folyókat, a végtelent...

Piros paca: /közbevág/ - Nyomorult optikai csalódás!

Kék paca: - Az Élet színe a kék.

Egyre közelebb kerül egymáshoz a két paca.

Piros paca: - Nagy szavak ezek, hölgyem! De mit szól ahhoz, hogy piros a vér, ami lüktet az érben, pirosak a női ajkak, az arc az izgalomtól kipirul... Mi más, ha nem EZ az Élet!?

Kék paca: - Ha már a vérnél tartunk... a nemeseket kékvérűnek is hívják! Nem is véletlen.... Na de igazán! Ez azért már túlzás! Az udvariatlanságnak is van határa! Így rámászni az emberre! Hallott már maga olyanról, hogy etikett?

Piros paca: - Hogy hallottam-e? Nem én
taposok a maga lábán!

Kék paca: - Legalább a könyökét kihúzhatná az oldalamból!

Piros paca: - Értse már meg, hogy nem megy! Higgye el, ha tehetném, már itt se lennék, nem jó kedvemből diskurálok egy ilyen felfuvalkodott némberrel, mint maga.

Kék paca: - Na persze! Azonnal hagyja
abba! Szálljon le rólam, vagy sikítok!

Piros paca: - De kérem!

Végül kénytelen-kelletlen teljesen összeölelkeznek. Aláfestő zene. Pörögni-forogni kezdenek együtt, és
táncba fognak, míg középen egymás mellett szorosan összeölelkezve megállnak.

Lila paca megjelenik. Körbetáncolja az állókat. A zenének vége. A párt körbetekeri a köpenyével.

Bejön a festő. A pipáját tömködi. Rápillant a vászonra. Eláll a lélegzete, elejti a pipát.

Festő: Ez az! Ezt kerestem! Köszönöm!

Kezébe kapja az
asztalon heverő két ecsetet, és csókot nyom rájuk.