A fogyasztói társadalom
Szókratész még talán nézhette gúnyos
megvetéssel a piaci áruk szükségtelen sokaságát, és semmibe vehette a tulajdon,
a birtoklás vágyát, de valószínűleg, ahogy az átlagemberre már abban a korban
sem ez a gondolkodás volt jellemző, úgy a mostani fogyasztói társadalomnak sem
ez az ideálja.
A kirakatokból; vagy a napi bevásárlást
végezve, a szupermarketek polcairól rengeteg csábító, színes csomagolású áru hívogat,
hogy vásároljuk meg. Nehéz megállni, hogy az ember ne rakja tele a kosarát szükségtelen
csecsebecsékkel.
A XX. század elején Mucha színvonalas
szecessziós plakátja hirdette a Job cigarettát, manapság a Coca-cola piros
dizájnja, és a Mc Donald's sárga "M"betűje virít mindenfele. Az internet, a
tévé, a rádió, az újságok, a plakátok, és a szórólapok egyszerre mind arra
buzdítanak, hogy vásároljunk.
A média, a reklám általában tudat alatt
befolyásolja az embereket. Sokan megpróbálják kivédeni ezt. Úgy érzik, hogy
manipulálják őket. A szabad akaratukat érzik veszélyeztetve, ha engednek a
reklám erejének. Próbálják nagy önfegyelemmel járni a boltokat, és csak a feltétlenül
szükséges termékeket megvásárolni. A csábításnak azonban szinte lehetetlen
ellenállni.
A tulajdon utáni vágy egyidős az emberrel, és csak
az képes kibújni a fogyasztói társadalom bilincséből, aki feladja minden
birtoklási vágyát, ahogy ezt a görög filozófus, Diogenész tette. Egy hordóban
tengette napjait, és végül utolsó személyes tárgyáról, a bögréjéről is
lemondott, amikor azt látta, hogy egy ifjú a tenyeréből iszik. Rájött, hogy
felesleges, még arra sincs szüksége. Egy másik Diogenészről szóló történet szerint,
a filozófus Nagy Sándorral találkozva, nem kért semmi más segítséget a világhódítótól,
mint hogy ne takarja el előle a napsütést. Nagy Sándor ezek után megállapította,
hogy ezek szerint két boldog ember van a földön: ő, és Diogenész, nekik
végtelen a szabadságuk, hisz már nincs szükségük semmire, mindent elértek, amire
vágytak. Az indiai filozófia szerint is ez a vágy nélküli állapot a boldogság,
a Nirvána kapuja.
Egyrészt
én nem hiszek az abszolút boldogság létezésében; másrészt azt sem hiszem, hogy
csak akkor lehet boldog az ember, ha önként nincstelen remetének áll, vagy ha a
fél világot magáénak tudhatja. A boldogság ugyanúgy ott van az átlagemberek
életében is. Nem kell hozzá se Diogenésznek, se Nagy Sándornak lennünk, hogy
értékelni tudjuk azt, amink van, ami körül vesz minket.
A kis feleslegesnek mondott holmik, amiket
megvásárolunk, az esztétikus tárgyak megszépítik az ember mindennapjait. Kabaláink,
személyes tárgyaink otthonossá varázsolják világunkat.
A fogyasztói társadalom teszi emberhez méltóvá
életünket. Minden, ami körül vesz minket, ennek a sokat szidott társadalomnak a
gyümölcse. Nehéz lenne bírálni azt, ami nélkül képtelenek lennénk élni. A
választás lehetősége a mi kezünkben van a hatalmas árukínálatot illetően. A
dolgunk "csak" annyi, hogy okosan éljünk ezzel a lehetőséggel.